2011. március 27., vasárnap

Guerra Mondi 5. fejezet

Na sziasztok!
Rég nem volt fejezet de mivel egy visszajelzést sem kaptunk nem tudtuk hogy mi van érdemes e egyáltalán folytatni.A fejezethez nincs sok hozzáfűznivalónk.Vegyétek, vigyétek.



Annabell

Mikor felkeltem már majdhogynem világos volt. Még mindig nem volt jó
kedvem, sőt ahogy több, és több időt töltöttem egyedül kezdtem olyan
állapotba lenni mintha depis lennék. Mindent feketének láttam. Annyira
nem szeretek senkivel sem haragban lenni, de egyszerűen mostanában
vonzom a bajt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek lefürdök, és felhívom
Dominicot ,majd Christ, hogy jöjjenek haza, és beszéljük. Bár…lehet, hogy
most nem kéne őket egy helyiségbe hívni. Na, de mindegy, akkor is fogok velük

beszélni!

Felkaptam a törölközőmet, és elindultam a fürdő felé. Levetkőztem,
megengedtem a csapot, majd bemásztam a zuhany alá. Már épp kezdtem
ellazulni, amikor zörgést, vagyis inkább csapódást hallottam. Azonnal
elzártam a csapot kimásztam a zuhanykabinból, és magamra tekertem a
törölközőmet. Csendesen átkoztam magam amiért nem zártam be az
ajtót. Próbáltam minél halkabban kinyitni az ajtót miközben lentről
folyamatos mozgolódást hallottam. Útközben felkaptam a lépcső tetejénél
lévő esernyőtartóból egy viszonylag masszívnak látszó
darabot. Elindultam lefelé a lépcsőn épphogy mentem pár lépést, és már

láttam is, hogy ki, vagy inkább kik-merthogy ketten voltak-vannak a
házban. Az egyik aki szerintem férfi volt háttal állt a lépcsőnek
ezáltal nekem is így nem láttam az arcát, sebaj így legalább nálam van
a meglepetés ereje. A másik aki ha jól láttam egy lány volt a kanapén

feküdt. Újra megindultam a lépcsőn, miután leértem elindultam a
nappaliba, és amikor odaértem egyenesen a betörő háta mögé, egy
hatalmasat suhintottam az esernyővel. Ezzel eltalálva az idegen
vállát. Földre rogyott, majd elnyúlt a padlón a vállát

szorítva. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el.

-Istenem Christian! Úgy sajnálom!- mondtam, és mellérogytam a földre.


Christian

ÁÁúúú. Basszus mi a fene volt ez?
Kinyitottam a szemem, és Annabellt láttam. Ő ütött volna le? Az
lehetetlen, hogy ekkorát üssön. Mikor megláttam a padlón az esernyőt már
nem voltak kétségeim támadóm felől. Hogy tud ekkorát ütni? Ez

képtelenség!
Még egy kicsit feküdtem a földön, majd megpróbáltam felülni. Amikor
rátámaszkodtam a karomra éreztem, hogy sajog az egész
kezem. Valószínűleg kiugrott a vállam. Felnéztem Annabellre.

-Segítenél egy kicsit?- kérdeztem, mire ő belém karolt, és felsegített,
majd beültetett a mellettünk lévő fotelba. Muszáj valahogy a helyére
rántanom a vállamat nem maradhat így. Erősen rászorítottam a kezeimet a
vállamra, és egy hatalmasat rántottam az ütéssel ellentétes
irányba. Borzasztóan nagyot reccsent. De ezzel most nem tudok
foglalkozni. Jól lesz ez addig amíg mindent elrendezek. Felkeltem, és

elindultam Léa felé. Szegény biztos megijedt. Mikor odaértem még mindig
ijedten nézett Annabell felé.

-Nyugodj meg nincs semmi baj! Ő itt Annabell. Általában nem ilyen csak
nem tudta, hogy jövünk, és megijedt. Fel tudsz állni?- kérdeztem Léatól.

-Megpróbálom.- mondta cérnavékony hangon, és megint megpróbált felállni. Kis támogatással, de sikerült. Elindultunk a lépcső irányába. Mielőtt felléptünk volna az
első lépcsőfokra visszafordultam.

-Annabell, hozz légy szíves egy tálba vizet, és hozzá kendőt. Ja, és ha lehet
valami innivalót is.- mondtam, és elindultunk felfelé a

lépcsőn. Felkísértem a szobámba, és befektettem az ágyamba. Nem sokkal
később Annabell hozta a vizet, és a kendőt, majd egy pohár
narancslevet .A kendőt bevizeztem, és a nagyobb karcolásokat az arcán a
kezén, és a lábán kitisztogattam. Elmentem sebtapaszért, és az

igazán nagy sebeket leragasztottam. Miután a sebeivel végeztem
megkértem Annabellt, hogy adjon valami ruhát Léanak. Kimentem a szobából
amíg Annabell segített neki felöltözni. Lementem a földszintre, és
leültem a kanapéra. Még alig ültem egy perce amikor a bejáratai ajtó

kinyílt, és Dominicot láttam bejönni rajta. Azonnal kitört volna belőlem
egykét kelletlen szó, de jobbnak tartottam ha uralkodok az
érzéseimen. Bejött az ajtón fel az emeletre majd pakolást
hallottam. Felmentem, hogy megnézzem ugyan mit csinál.

Összepakolt. Mint aki költözik.

-Mi van? Megkaptad amit akartál. Akkor meg minek csomagolsz?- mondtam

önkéntelenül is lekicsinylő, és gúnyos hangot megütve.

-Tudod mit? Ezt most válaszra se kéne méltatnom. Sokat képzelsz magadról,
de nem érsz többet senkinél. Éppen olyan vagy mint én, vagy mint bárki más

ezen a világon. Attól, mert nekünk nem átlagos volt az apánk mint a
többi embernek mi is senkik vagyunk. És csakhogy tudd azért csomagolok,
mert elmegyek valakihez, ott megvárom az átváltozást és eltűnök.- mondta,
és tovább csomagolt.

-Nagyszerű. Mindig is azt csináltál amit akartál. Mért lenne ez most

másképp?- mondtam, és elindultam kifelé.

-Sosem értettem, hogy miért akarsz mindig jó fiú lenni. Sosem lazítasz

mindig csak a kötelességek. Tudod, Annabell nem olyan mint a többi lány,
de hogy őszinte legyek… már évek óta szeretem őt. – pár pillantra lemerevedtem. Megsüketültem, vagy jól hallottam? - Emlékszel amikor
lejött hozzánk? Napokig nem tudtam normálisan gondolkodni. Nem ettem, nem

ittam, csak rá tudtam gondolni. Életemben nem érzetem még olyat mint
amikor a közelében voltam. Akkor még nem tudtam mi ez… aztán ahogy telt az idő rájöttem,

hogy szeretem. Jogosan tennéd fel a kérdést: Akkor mi a fenéért voltam
minden nap más nővel, és miért előtte csináltam? Hát azért, mert
képtelen voltam elviselni, hogy te folyton a közelében vagy minden nap.

Olyan volt látni titeket mint amikor valaki a sebeidet tapogatja. Fáj,
és mar. Amikor láttalak titeket tudtam, hogy te nem szereted csupán csak
barátok vagytok, de nekem akkor is fájt. Én mindig csak második
voltam. Annabell mindig is téged szeretett jobban. Esélyem sem volt veled
szemben, ezért tettem azokat amiket. A nők, a pia, a pénz. Mind felejtés

céljából történt. És amikor megcsókoltam az azért volt, mert nem bírtam
tovább. Elegem volt mindenből, és csak egy pillanatra élni akartam a

vágyaimnak. És akkor jöttél te azzal az erkölcsöket védő
magatartásoddal. Azon tűnődtem, hogy nem köpöd magad szembe amikor
tükörbe nézel?! Hánynom kell tőled, és a viselkedésedtől. Azt hiszed jó
vagy, pedig rosszabb embert el sem tudnék nálad képzelni.- mondta, majd
betett még néhány ruhadarabot a táskájába, és elindult felém. Még
utoljára a szemembe nézett és ezt mondta.- Remélem egyszer le tudsz
ereszkedni a normális emberek szintjére! Ha túljutottál az egódon
remélem, majd megtalálsz én örömmel várlak!- azzal kiment a szobából,
majd le a lépcsőn, és már csak az ajtó csapódását hallottam. Annabell
kijött a nagy zaj miatt.

-Miért csapkodsz? Végre elaludt így is rosszul néz ki még aludni se

aludhat? Figyelsz te egyáltalán?- kérdezte a szemem előtt hadonászva.

-Dominic, elment. Végleg.- mondtam halkan. Igazából nem az fájt, hogy

elment, hanem az amiket mondott. Valóban ilyen lennék?