Guerra Mondi 5. fejezet

Na sziasztok!
Rég nem volt fejezet de mivel egy visszajelzést sem kaptunk nem tudtuk hogy mi van érdemes e egyáltalán folytatni.A fejezethez nincs sok hozzáfűznivalónk.Vegyétek, vigyétek.



Annabell

Mikor felkeltem már majdhogynem világos volt. Még mindig nem volt jó
kedvem, sőt ahogy több, és több időt töltöttem egyedül kezdtem olyan
állapotba lenni mintha depis lennék. Mindent feketének láttam. Annyira
nem szeretek senkivel sem haragban lenni, de egyszerűen mostanában
vonzom a bajt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek lefürdök, és felhívom

Dominicot ,majd Christ, hogy jöjjenek haza, és beszéljük. Bár…lehet, hogy
most nem kéne őket egy helyiségbe hívni. Na, de mindegy, akkor is fogok velük

beszélni!

Felkaptam a törölközőmet, és elindultam a fürdő felé. Levetkőztem,
megengedtem a csapot, majd bemásztam a zuhany alá. Már épp kezdtem
ellazulni, amikor zörgést, vagyis inkább csapódást hallottam. Azonnal
elzártam a csapot kimásztam a zuhanykabinból, és magamra tekertem a
törölközőmet. Csendesen átkoztam magam amiért nem zártam be az
ajtót. Próbáltam minél halkabban kinyitni az ajtót miközben lentről
folyamatos mozgolódást hallottam. Útközben felkaptam a lépcső tetejénél
lévő esernyőtartóból egy viszonylag masszívnak látszó

darabot. Elindultam lefelé a lépcsőn épphogy mentem pár lépést, és már

láttam is, hogy ki, vagy inkább kik-merthogy ketten voltak-vannak a
házban. Az egyik aki szerintem férfi volt háttal állt a lépcsőnek
ezáltal nekem is így nem láttam az arcát, sebaj így legalább nálam van

a meglepetés ereje. A másik aki ha jól láttam egy lány volt a kanapén

feküdt. Újra megindultam a lépcsőn, miután leértem elindultam a
nappaliba, és amikor odaértem egyenesen a betörő háta mögé, egy

hatalmasat suhintottam az esernyővel. Ezzel eltalálva az idegen
vállát. Földre rogyott, majd elnyúlt a padlón a vállát

szorítva. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora hibát követtem el.

-Istenem Christian! Úgy sajnálom!- mondtam, és mellérogytam a földre.


Christian

ÁÁúúú. Basszus mi a fene volt ez?
Kinyitottam a szemem, és Annabellt láttam. Ő ütött volna le? Az
lehetetlen, hogy ekkorát üssön. Mikor megláttam a padlón az esernyőt már

nem voltak kétségeim támadóm felől. Hogy tud ekkorát ütni? Ez

képtelenség!
Még egy kicsit feküdtem a földön, majd megpróbáltam felülni. Amikor
rátámaszkodtam a karomra éreztem, hogy sajog az egész
kezem. Valószínűleg kiugrott a vállam. Felnéztem Annabellre.

-Segítenél egy kicsit?- kérdeztem, mire ő belém karolt, és felsegített,
majd beültetett a mellettünk lévő fotelba. Muszáj valahogy a helyére
rántanom a vállamat nem maradhat így. Erősen rászorítottam a kezeimet a
vállamra, és egy hatalmasat rántottam az ütéssel ellentétes
irányba. Borzasztóan nagyot reccsent. De ezzel most nem tudok

foglalkozni. Jól lesz ez addig amíg mindent elrendezek. Felkeltem, és

elindultam Léa felé. Szegény biztos megijedt. Mikor odaértem még mindig
ijedten nézett Annabell felé.

-Nyugodj meg nincs semmi baj! Ő itt Annabell. Általában nem ilyen csak
nem tudta, hogy jövünk, és megijedt. Fel tudsz állni?- kérdeztem Léatól.

-Megpróbálom.- mondta cérnavékony hangon, és megint megpróbált felállni. Kis támogatással, de sikerült. Elindultunk a lépcső irányába. Mielőtt felléptünk volna az
első lépcsőfokra visszafordultam.

-Annabell, hozz légy szíves egy tálba vizet, és hozzá kendőt. Ja, és ha lehet
valami innivalót is.- mondtam, és elindultunk felfelé a

lépcsőn. Felkísértem a szobámba, és befektettem az ágyamba. Nem sokkal
később Annabell hozta a vizet, és a kendőt, majd egy pohár
narancslevet .A kendőt bevizeztem, és a nagyobb karcolásokat az arcán a

kezén, és a lábán kitisztogattam. Elmentem sebtapaszért, és az

igazán nagy sebeket leragasztottam. Miután a sebeivel végeztem
megkértem Annabellt, hogy adjon valami ruhát Léanak. Kimentem a szobából
amíg Annabell segített neki felöltözni. Lementem a földszintre, és

leültem a kanapéra. Még alig ültem egy perce amikor a bejáratai ajtó

kinyílt, és Dominicot láttam bejönni rajta. Azonnal kitört volna belőlem
egykét kelletlen szó, de jobbnak tartottam ha uralkodok az
érzéseimen. Bejött az ajtón fel az emeletre majd pakolást
hallottam. Felmentem, hogy megnézzem ugyan mit csinál.

Összepakolt. Mint aki költözik.

-Mi van? Megkaptad amit akartál. Akkor meg minek csomagolsz?- mondtam

önkéntelenül is lekicsinylő, és gúnyos hangot megütve.

-Tudod mit? Ezt most válaszra se kéne méltatnom. Sokat képzelsz magadról,
de nem érsz többet senkinél. Éppen olyan vagy mint én, vagy mint bárki más

ezen a világon. Attól, mert nekünk nem átlagos volt az apánk mint a
többi embernek mi is senkik vagyunk. És csakhogy tudd azért csomagolok,
mert elmegyek valakihez, ott megvárom az átváltozást és eltűnök.- mondta,
és tovább csomagolt.

-Nagyszerű. Mindig is azt csináltál amit akartál. Mért lenne ez most

másképp?- mondtam, és elindultam kifelé.

-Sosem értettem, hogy miért akarsz mindig jó fiú lenni. Sosem lazítasz

mindig csak a kötelességek. Tudod, Annabell nem olyan mint a többi lány,

de hogy őszinte legyek… már évek óta szeretem őt. – pár pillantra lemerevedtem. Megsüketültem, vagy jól hallottam? - Emlékszel amikor
lejött hozzánk? Napokig nem tudtam normálisan gondolkodni. Nem ettem, nem

ittam, csak rá tudtam gondolni. Életemben nem érzetem még olyat mint

amikor a közelében voltam. Akkor még nem tudtam mi ez… aztán ahogy telt az idő rájöttem,

hogy szeretem. Jogosan tennéd fel a kérdést: Akkor mi a fenéért voltam
minden nap más nővel, és miért előtte csináltam? Hát azért, mert

képtelen voltam elviselni, hogy te folyton a közelében vagy minden nap.

Olyan volt látni titeket mint amikor valaki a sebeidet tapogatja. Fáj,
és mar. Amikor láttalak titeket tudtam, hogy te nem szereted csupán csak

barátok vagytok, de nekem akkor is fájt. Én mindig csak második
voltam. Annabell mindig is téged szeretett jobban. Esélyem sem volt veled
szemben, ezért tettem azokat amiket. A nők, a pia, a pénz. Mind felejtés

céljából történt. És amikor megcsókoltam az azért volt, mert nem bírtam

tovább. Elegem volt mindenből, és csak egy pillanatra élni akartam a

vágyaimnak. És akkor jöttél te azzal az erkölcsöket védő
magatartásoddal. Azon tűnődtem, hogy nem köpöd magad szembe amikor
tükörbe nézel?! Hánynom kell tőled, és a viselkedésedtől. Azt hiszed jó
vagy, pedig rosszabb embert el sem tudnék nálad képzelni.- mondta, majd
betett még néhány ruhadarabot a táskájába, és elindult felém. Még
utoljára a szemembe nézett és ezt mondta.- Remélem egyszer le tudsz
ereszkedni a normális emberek szintjére! Ha túljutottál az egódon

remélem, majd megtalálsz én örömmel várlak!- azzal kiment a szobából,
majd le a lépcsőn, és már csak az ajtó csapódását hallottam. Annabell
kijött a nagy zaj miatt.

-Miért csapkodsz? Végre elaludt így is rosszul néz ki még aludni se

aludhat? Figyelsz te egyáltalán?- kérdezte a szemem előtt hadonászva.

-Dominic, elment. Végleg.- mondtam halkan. Igazából nem az fájt, hogy

elment, hanem az amiket mondott. Valóban ilyen lennék?

Guerra Mondi 4. fejezet

Sziasztok!
Különösebb hozzáfűzni valónk nincs a fejezethez max annyi hogy ezentúl megpróbálunk gyakrabban fejezetezni.Reméljük maradtak még olvasóink és minden komit nagy örömmel fogadunk.Ne féljetek kritikát írni de ha jó dicsérni sem:).

Pusz
Niky és Detty



4. fejezet

(Annabell)

Istenem, hogy lehet valaki ennyire...Áhhh. Nem hiszem el, hogy ekkora probléma, ha két ember, vagyis félig ember csókolózik, talán érzelmek nélkül. Annyira utálom, amikor ilyen önfejű. Nem szeretem, ha a fiúk veszekednek. Elismerem igaza volt Chrisnek, de ez akkor sem normális, hogy csak így itt hagy minket. De kár, hogy nem tudok rá haragudni, inkább még most is féltem. Ez a nyavalyás őrzői lélek. A pokolba vele!

Gondolataimból Dominic halk léptei szakítottak ki. Odajott hozzám a konyhába, és leült velem szembe.
-Nézd, ami történt...tudod én nem akartam, de úgy éreztem, te legalább annyira szeretnéd mint én, de ha nem szól....-mondta volna, de félbeszakítottam.
-Nem.....akartam, vagyis nem tudom, de most már mindegy. Remélem, nem üldöztem el örökre Christ.- mondtam, és felálltam az asztaltól, majd elindultam a szobámba, hogy ledőljek egy kicsit. Mielőtt felléptem volna az első lépcsőfokra, Dominic a karom után kapott. Maga felé fordított, és beszélni kezdett.
-Ami történt, az nem csak a te hibád. A bátyám mérhetetlenül önfejű. Azt hiszi, hogy csak neki lehet igaza, és csak ő mentheti meg a világot. Mindig csak hősködni akar, és marhaságokat beszél, de azt hiszem ezeket tudnod kéne. Mindegy is, nem kell vele foglalkozni... Ami kettőnk között történt az igazi volt. Az a csók, nem csak egy véletlen kilengés volt, hanem tele volt érzelemmel.-mondta, és ahogy ránéztem csak egyre tudtam gondolni.
-De mi van ha Chrisnek igaza volt?!-elindultam a lépcsőn felfelé, de még egy mondat erejéig visszafordultam. -Hány lánynak mondtad már ezt, csakhogy az ágyadba édesgesd őket?-kérdeztem mire az arcán olyat láttam amit még soha. Fájdalom. Láthatóan fájt neki, amit mondtam. Nem akartam megbántani, de biztos volt igazság abban amit mondtam. Mire megmagyarázhattam volna már csak azt hallottam, ahogy csapódik az ajtó.

Gratulálok Annabell! Mindenkit elmarsz magad mellől, de mért pont azokat kell először akiket a legjobban szeretsz?
Hogy lehetek ilyen hülye!?Felmentem a szobámba, majd becsaptam magam után az ajtót. Megkerestem az mp3 lejátszómat, bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és lefeküdtem az ágyba. Éreztem ahogy könnyezik a szemem, de nem foglalkoztam vele, csak a dübörgő zenére figyeltem. Próbáltam minden hangszert beazonosítani, legalább addig sem járatom máson az agyam.
Dob, gitár......

(Christian)

Fogalmam sincs hogy hova, csak mentem amerre az út volt. Ennyire még sose voltam csalódott, és persze dühös. Kicsit kezdtem megnyugodni, hogy már egy ideje nem éreztem újabb fejfájás közeledtét, valószínűleg azért mert már nem voltam annyira dühös, mint amikor eljöttem otthonról.

Miközben hajtottam végig az úton, láttam hogy a kocsi reflektora megvilágít valamit az út szélén. Megálltam, hogy megnézzem ki, vagy mi az.

Leparkoltam az út szélén, és kiszálltam. Elindultam az összegömbölyödött alak felé.

Amikor odaértem, megdöbbenve láttam, hogy egy ember az. A ruhája szanaszét volt szakadva, és csupa vér volt mindenhol, és amikor felnézett láttam, hogy egy lány az. Istenem, mi történhetett vele? Amikor felnézett egy szót kántált folyamatosan, de én nem hallottam így közelebb mentem.
-Vért, vért, vért-mondta mire én megdöbbenve néztem riadt szemeibe.
-Tessék? Nem tudok vért adni. Figyelj el tudod mondani, hogy mi történt veled?-kérdeztem miközben levettem a kabátomat, és ráterítettem.
-Autó, fekete autó. Csattanás,vér, vér.-mondta, és bennem összeállt minden. Én tettem ezt vele. Én ütöttem el. De ez lehetetlen, én azt hittem hogy valami más volt, mert amikor kiszálltam a kocsiból, akkor nem láttam ott sem holttestet, sem semmi mást. Ez lehetetlen. Istenem! A francba is, már csak ez hiányzott! Mindegy, kórházba kell vinnem, mielőtt valami komolyabb baja lesz. Bár azt kétlem, hogy lehet valami ennél komolyabb.
-Nézd be kell vinnem téged egy kórházba. Megtudhatnám a neved?-kérdeztem leguggolva elé.
-Nem, nem vihetsz kórházba. Nem teheted ezt. Én....én veszélyes vagyok. Érzem.-mondta riadtan. Közelebb mentem hozzá, és segíteni akartam neki felállni, de ő elhúzódott.-Ígérd meg, hogy nem viszel kórházba!-mondta, és próbált minél több erőt sűríteni ebbe az egy mondatba.
-Elütöttelek, muszáj lesz valakinek megvizsgálnia. Lehet, hogy eltört valamid, vagy belső vérzésed van.-mondtam, és nyúltam felé.
-Ígérd meg!-ha segíteni akarok nem vitázhatok vele, majd valamit kitalálok.
-Rendben. De, valamit akkor is kell csinálnunk! Még nem mondtad, hogy hogy hívnak?! -mondtam, és már hagyta, hogy felsegítsem. Karjaimba kaptam, és a kocsi felé vettem az irányt.
-A nevem Léa Stone. A szüleim meghaltak. Tizenkilenc éves vagyok, és csak átutazóba vagyok Scottwillben.-mondta, majd a vállamra hajtotta a fejét.

Még pár lépést tettem, és a kocsinál voltam. Befektettem Léat a kocsi hátsó ülésére, majd én is beszálltam. Elindítottam a kocsit, és megfordultam egy kis utcába, majd elindultam vissza a házba. Az út csendesen telt, de mielőtt még odaértem volna a házhoz Léa felébredt.
-Jó reggelt, vagyis inkább estét mert este van. Hogy vagy?-kérdeztem
-Jól, köszönöm. Kérdezhetek valamit? - harapta be az alsóajkát félénken
-Hát persze! - vontam vállat
-Hogy hívnak?-kérdezte.
-Christian Rossi, van egy testvérem Dominic, és van egy barátunk Annabell, hozzájuk megyünk most.-mondtam, és egy pillanatra hátrafordultam, hogy minden rendben van-e vele.Végig pörgött az agyamon mind az ami történt. Csak akkor vettem újra észre egy furcsa részletet.-Hogy értetted azt, hogy vért szeretnél?-kérdeztem tőle.

-Sehogy.-mondta szűkszavún.-Felejtsd el amit akkor mondtam!-felelte, és láttam a visszapillantó tükörben, ahogy az ablakhoz ül, és meredten bámul kifelé. Valamit eltitkol! Bárcsak tudnám hogy mit! Majd kiszedem belőle ha jobban lesz.

Miközben ezen törtem a fejem, megérkeztünk a házhoz. Kiszálltam, odamentem hozzá, hogy segítsek neki. Megpróbált egyedül kievickélni a kocsiból, de a lábai még nagyon gyengék voltak az álláshoz, ahogy a járáshoz is. Megint a karjaimba kaptam, és úgy vittem be a házba.

(Dominic)

Ezt nem hiszem el! Hogy mondhatta ezt? Végre azt érzem, hogy valakit szeretek, és tényleg képes lennék odaadni érte mindent, erre ő meg így a lelkembe gázol! Tudom, egyszer régebben már elcsesztem vele, de az még nem ok arra, hogy így megbántson. Igaz, hogy nem én vagyok a becsületesség mintaképe, tényleg sokat hazudok, és sok lányt csábítottam már el ezzel a szöveggel, de én is megváltozhatok. Sőt, meg is szeretnék! Azt hiszem, elegem van nőkből.

A bátyám, és Annabell, már évek óta próbálnak a helyes útra terelni, de én mindig minden prédikálásnál megvontam a vállam, és otthagytam őket. Talán, nem kellett volna. De most majd örülhetnek. Elmegyek egy régi ismerősömhöz, majd ő segít megváltozni. Jobb lesz nekem nélkülük, megvárom az átváltozást, és aztán elmegyek, minél messzebb vagyok tőlük annál jobb....

Guerra Mondi'-Harmadik fejezet

Na sziasztok!

Lehet minket megkövezni de csak hogy tudjátok miért nem volt fejezet és utána döntsetek.Niky és én is nagyon sokat tanulunk sok a dolgunk.Tudjuk hogy ez nem mentség de ez van.Minden fejezet kincs ilyen súlyos tanulási időszakokban:).Persze ez humor de attól még részben igaz.Na nem is húzom az időt jó olvasást kíván:

Niky és Detty!

Mikor megláttam fivéremet Annabell karjaiban elállt a szavam is. Elöntött az ideg, és megszólalni nem tudtam. Jól látom, amit látok, vagy már teljesen meghülyültem? Az előbbi megpróbáltatások után…

Próbáltan túl tenni magam a látottakon, és hangot kreálni magamnak. Mély levegőt vettem. Majd amikor túl voltam a meglepődésen, ezt az érzést a düh, és az idegesség váltotta fel. A testvérem felemelkedett az ágyról, és lassú léptekkel felém közeledett. Ökölbeszorítottam a kezemet, és összeszorítottam a számat. Már majdnem elém ért amikor beszélni kezdett.
-Ez nem az, aminek látszik!- mondta kissé remegő hangon. Még soha nem hallottam Dominicot remegni, de remegjen csak, mert amit most tőlem kap azt nem teszi ki az ablakba az száz százalék.
-Hogy tehetted ezt?! - löktem rajta egyet.- Elmegyek egy órára, vagy még annyira sem, és te az első nőre rámászol aki a közeledben van? Ráadásul arra a nőre aki kiskorunk óta velünk van?! Inkább számít az anyánknak. Te megcsókolnád a saját anyádat? A MI anyánkat? - kérdeztem dühvel teli hangon majd ismét löktem rajta egyet. Ez a második lökés kissé nagyobbra sikeredett így a fivérem kibillent egyensúlyából és a padlóra esett. - Haza akarok jönni, hogy lepihenjek végre, mert olyan dolgok történtek amikről fogalmad sincs… erre itt talállak titeket ráadásul ilyen helyzetben. Hogy mondhatod hogy ez nem az aminek látszik? Miért, mégis minek látszik szerinted? Hmm?- mondtam, de mintha nem idefigyelt volna. –Válaszolj, mert ha legközelebb megütlek attól nem csak a földre fogsz esni! – kiabáltam az arcába
-Én....én...-kezdte de Annabell közbeszólt.
-Christian, elég! Fejezd be nem látod hogy nincs jól? - mondta attól félve
hogy megütöm Dominicot. Felé fordultam.
-Annabell, menj ki! -meg sem mozdult. - Azt mondtam hogy menj ki! Most! - üvöltöttem. Annabell félő pillantással de kiment a szobából majd becsukta maga mögött az ajtót. Gyanítom, hogy nem ment messzire, de nem is érdekel. Csak ne lássa az a lényeg. Nem szeretném, ha egy idegbeteg állatnak tartana, bár szerintem már átléptem nála ezt a határt.

Dominic felé fordultam, és igazi gyűlölet lángolt fel bennem.
-Válaszolj te mocsok hogy tehetted ezt?! Tudod mit… nem érdekel! De azt most meg mondom, hogy őt nem fogod tönkre tenni! Ha kell beleverem a fejedbe, de ŐT nem fogod bántani! Lehet, hogy, most megúsztad, de legközelebb meglátlak vele egy kicsit is félreérthető helyzetben, és neked véged! És nehogy azt hidd, hogy miattad nem verem be a képed. Csak őt védem meg, attól, hogy ápolnia kelljen. Az őt is legyengítené, és azt nem akarom. Évek óta viselünk el téged, de ezzel betelt nálam a pohár. - mondtam fenyegető hangon.- Megértetted? -semmi válasz. Lehajoltam hozzá, az ingénél fogva felemeltem, és a falnak nyomtam.- Megértetted?
-Igen…megértettem –mondta halkan, de nem úgy hangzott mintha nagyon meghatottam volna

-Helyes!- engedtem, mire ő lecsúszott a fal mentén a földre, én pedig elindultam az ajtó felé. -Ne feledd, amit mondtam! –közöltem, és már kint is voltam. Lementem a lépcsőn be a konyhába ügyet sem vetve az ajtónál ácsorgó Annabellre. Ő ugyan felém nézett, de én nem foglalkoztam vele. Kivettem a hűtőből egy kis narancslevet, majd visszacsuktam a hűtőajtót, és elindultam a bejárati ajtó felé. Letettem a narancslevet az ajtó melletti kis szekrényre és, felvettem a kabátomat. Épp a kezembe vettem a kocsi kulcsait amikor Annabell megszólított.
-Christian! Én...! Kérlek, ne haragudj tudom hogy nem szabadna vel....-mondta volna de közbeszóltam.
-Nem érdekel! Hidegen hagy a mentegetőzésed! Csak igazából abban bíztam hogy neked több eszed van. De látom tévedtem semmivel sem vagy jobb mint azok a nők akiket Dominichoz járnak ebbe a házba. -mondtam háttal neki. Hallottam ahogy felém lép, majd hirtelen megtorpan.

- Te ezt nem értheted! Ő nem olyan mint amilyenek te gondolod! – szembe fordultam vele

- Jól értettem amit mondtál? – hitetlenkedtem, ő pedig lehajtotta a fejét – Ezt nem hiszem el! Képes vagy beleszeretni Dominicba? Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Nem vagyok belé szerelmes! – csattant fel, és végre rám nézett. Kemény volt, és hideg a tekintete, de a megbánást is felfedeztem benne.

- Már nem az vagy akinek ismertelek. Csalódtam benned, amikor kéne a segítséged. Ma este… - elfordítottam a fejem, és nem fejeztem be

- Mi történt? Te is rosszul lettél, mint Dominic? Baleseted volt? Jézusom, jól vagy? – rohant oda hozzám, de nem elléptem előle

- Mint látod jól vagyok. Te pedig inkább a bátyámmal törődj! Próbáld rávenni, hogy térjen jó útra, vagy a pokolban végzi. Ahogy te is. De ha lehet fékezd magad a közelében, és ne tegyél rá a sorsára még egy lapáttal! – Annabell kihúzta magát

- Nem fog pokolra jutni! Nem hagyom, ahogy te sem! Meg fog változni! – gúnyosan elmosolyodtam

- Lehet, de akkor már rég késő lesz. Szerintem már most késő. A testvérem lelke már menthetetlen. Törődj bele, és felejtsd el! Jobban jársz, minthogy utána szenvedj! Legalább most hallgass rám! - hátat fordítottam neki, és már nyúltam a kilincsért, mikor a vállara a tette a kezét.

- Sosincs késő, és én nem adom fel. Neked sem kéne. A testvéred. – megráztam a fejem

- Pontosan tudom, hogy ki ő. Épp ezért mondom, amit mondok. - nem volt kedvem tovább, jó pofizni leráztam kezeit a vállamról, majd kinyitottam az ajtót, és félig a küszöbön állva még oda vetettem - Jó ideig ne várjatok haza! –mondtam búcsúzóul, majd kiléptem az ajtón. Beszálltam a kocsimba, és elindultam valamerre igazából nem is tudom hova csak mentem….Csak ne jöjjön még egy olyan rosszul lét könyörgöm. Ennyi mára bőven elég volt. Még sok is…

Guerra Mondi'- Második fejezet

Sziasztok!

Detty hazajött, és jóváhagyta az új fejezetet, szóval már olvashatjátok is. A komikat pedig várjuk!!! :) Jó olvasást!

puszi

Niky és Detty

2.fejezet

Gyalog indultam a városba, hogy eltudjam hozni az én felelőtlen testvérem autóját. Meg jobb is ha ilyen lelkiállapotban nem vezetek. Talán a séta jót tesz majd. Szörnyen dühös vagyok még mindig rá. Ha legalább ezerszer nem mondtuk neki, hogy nem engedheti el magát ennyire. Legalábbis... most már nem. Egyre veszélyesebb lesz ez az egész. Nem tudja felfogni, hogy ennek rossz vége lesz?! Magamban átkozódva haladtam a város felé.

Már majdnem odaértem, amikor iszonyatos fejfájás tört rám.

-A francba!-mondtam hangosan és egyik kezemmel elkezdtem a halántékomat masszírozni hátha jobb lesz. De sajnos mit sem értem vele, a fejem hasogatott, és szét akart robbani. A fájdalom csak nőtt, és csak nőtt míg el nem vesztem benne. Egy hirtelen mélypont és már csak pusztító fájdalmat éreztem. A külvilág megszűnt létezni. Nem hallottam, nem láttam. Az érzékszerveim teljesen felmondták a szolgálatot. Egyre nehezebbnek éreztem a testem, és a lábaim összerogytak alattam. Nem érezetem mást csak a fájdalmat, majd azt, ahogy a fejem koppan a hideg aszfalton.....

(Eközben otthon)

(Annabell)

Bevittem Dominicot a házba, nagy nehezen átöltöztettem, majd befektettem az ágyába. A szokásos program esténként. Bár most még rosszabbul néz ki, mint általában. Christian kérésére egy pohár vizet, és fájdalomcsillapítót tettem az éjjeliszekrényre. Nem értettem, hogy miért kér erre. Mindig én szoktam meggyógyítani a képességemmel Dominicot, amikor nagyon be van rúgva. Bár... általában csak a reggeli másnaposságnál szoktam én közbeavatkozni. De most is segíthettem volna.

Mikor már nem éreztem, hogy dolgom lenne Dominiccal elindultam kifelé. Már az ajtóban voltam, amikor egy hatalmas velőtrázó üvöltés hallatszott a hátam mögül. Azonnal visszafordultam, és megnéztem, hogy mi történt. Dominic az ágyon vonaglott teljesen önkívületi állapotban. Szemei fennakadva, az arcát áztatták az izzadságcseppek, és üvöltött. Odarohantam hozzá és a fejére tettem a kezem. Megpróbáltam megnyugtatni.

-Dominic, figyelj rám! Meg kell próbálnod elmondani, hogy mid fáj!-suttogtam neki a lehető legnyugodtabb hangomat elővéve. Még mindig vonaglott, és halkan motyogott valamit. Muszáj volt közelebb hajolnom, hogy halljam mit mondd.

-A fejem. A fejem. A fejem.-kántálta folyamatosan. Nem is haboztam tovább rögtön cselekedtem. Egyik kezemet a fájdalom központjára, a másikat a szívére tettem. Koncentránció... Éreztem, ahogy az ereimen keresztül száguld a színtiszta energia, és erő. Éreztem ahogy ezek Dominic testébe áramlanak át.

Alig negyed óra telt el és már szinte teljesen meg is nyugodott. Már nem vonaglott, ugyan néha még megrándult egy-egy testrésze de amúgy semmi. Mikor levettem a kezem róla, a fejét felém fordította, és az előbiektől kicsit rekedten megszólalt.

-Köszönöm.-suttogta. Én csak egy "szívesen máskor is" nézést küldtem felé, majd leültem mellé az ágyra hátha megint lesz egy ilyen kitörése. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor megfogtam a kezét.

(A városban)

(Christian)

A földön fekve ébredtem. A pólóm az izzadságtól csurom vizes lett, és kezdtem egy kicsit fázni is. Sikerült felkelnem a földről, és mielőtt rám tört volna egy újabb roham elindultam megkeresni a kocsit. Nem is kellett sokat mennem, hogy megtaláltam, beszálltam, és már indultam is haza felé. Míg vezettem azon gondolkodtam hogy vajon mitől kezdett így fájni a fejem, de sehogy nem jöttem rá. Lehet, hogy ez valami jel arra, hogy hamarosan már nem leszek ember? Bár most sem vagyok az.

Teljesen a gondolataimba merülve vezettem, majd egy hangos csattanásra lettem figyelmes. Azonnal megálltam, és amint tudtam kipattantam a kocsiból, hogy megnézzem az áldozatomat.

(Dominic)

Csodálatos érzés volt, ahogy a bőre az enyémhez ért. Mikor velem van így érzem magam. Mindig segít nekem ha nagyon ki vagyok ütve. De az előbbi nem a sok ital miatt volt. Még soha nem éreztem ilyet, és nem is szeretnék többet. Egyszerűen mintha... száz kés hasogatta volna a halántékomat. Majd jött az energiahullám, és minden megszünt. Márcsak a sok wisky mellékhatásaként szédültem. Valószínűleg holnapra már nem lesz ez más csak egy halvány emlék. Vagy még annyi sem. Ha szerencsém van hamar elfelejtem. Milyen jó is lenne!

Felnéztem Annabell gyönyörű szemeibe, mire elmosolyodott.

- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Sikerült bólintanom

- Jobban mint voltam, az biztos. - erőltettem mosolyt magamra. Annabell sóhajtott.

- Nem kedzek bele a mondandómba, majd csak holnap. Úgy se emlékeznél reggelre rá. Majd akkor beszélek. Bár nem tudom minek. - rázta meg csalódottan a fejét. Bűntudatom lett.

Valahogy sikerült feltornáznom magam ülőhelyzetbe, és magam felé fordítottam a fejét az állánál fogva.

- Köszönöm, hogy megmentettél. - suttogtam pár centire az ajkától, majd lágyan megcsókoltam.

- Ti meg mit csináltok? - Annabell azonnal eltávolodott, hogy az érkező Christianre nézzen.

Guerra Mondi'-Első fejezet

Sziasztok!Itt a várva várt első fejezet.Nem lett valami hosszú és eseménydús éppen ezért szeretnénk hogy ha kapnánk egy-két kommentet biztatásképp.Jó olvasást és előre is köszönjük:

Niky és Detty!

Hajnali 3 van, és én megint nem tudok aludni. Már csak körülbelül 27 napunk, és 21 óránk van hátra hogy ráébresszük a testvéremet, hogy nem lehet félvállról venni azt a tényt, hogy vagy jók leszünk, vagy rosszak. Mi, az az én és, az őrzőnk aktívan ténykedünk az ügy érdekében. De sajnos azt kell mondanom, hogy mindhiába hiszen, Dominic most is épp valahol egy csapat részeg fajankóval bulizik. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy már nem egy lányon van túl. Édes Istenem hányszor mondtuk neki, hogy ez az életmód nem vezet jóra. Igazából egynek örülök, mégpedig annak, hogy legalább nem mindig hullarészegen jön haza. Vannak józan pillanatai is. Egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy utánamegyek hazahozom, és bezárom, hogy menekülni ne tudjon.

Csak telnek a percek, de még mindig nincs itthon. Mi lehet vele?

-Jó, kész elég volt utána megyek-mondtam magamnak azzal felkaptam magamra egy nadrágot meg egy inget és leügettem a lépcsőn. Lent Annabell-az őrzőnk-épp a konyhában tevékenykedett. Odamentem a bejárati ajtó mellett lévő kis asztalhoz és felkaptam a kocsikulcsot. A kulcscsörgésre Annabell rögtön mellettem termett és kérdőn nézett rám.

-Nem bírom tovább! Az agyamra megy, hogy folyamatosan csak a baj van vele. Én tudom, hogy mi történik ha nem fejezi be ezt a viselkedést, ő viszont nem. Vagy tudja, csak éppen nem érdekli. Próbálom megvédeni, de képtelen vagyok rá, ha folyamatosan ellenáll. Többek között elegem van abból is, hogy ebben a házban több nő járt mint ahány lakója valaha volt. Szóval most utána megyek, hazahozom, és bezárom egy olyan helyre ahonnan akkor sem szabadul ki, ha a feje tetejére áll.- keltem ki magamból. Soha nem volt ínyemre ha egy nővel kiabálnak de most annyira ideges voltam hogy azt is elfelejtettem ki vagyok. Szeretem a testvérem és nem akarom hogy valami olyan történjen vele amit később megbánhat a bohém életmódja miatt.

- De azzal se fogsz semmit elérni, ha most utána mész. Csak dühös lesz, és vitatkozni fogtok. Az pedig egyikőtöknek se lenne jó.

- Nem érdekel. Hazahozom, és kész. Az ő érdekében teszem, és nem jó kedvemből. Nem csinálnám ezt elhiheted, de nem engeded más kiutat. Elegem van. Mindenből. - már indultam volna, de megragadta a karomat.

- Én is megyek. Én vagyok az őrzőtök, tehát megyek. - megráztam a fejem

- Nem lehet. Ezt nekem kell elintéznem, de azt megígérhetem, hogy vigyázunk magunkra. - fogtam meg egy pillanatra a kezét, majd eltrappoltam mellette.

Még mindig dühöngve vágtam ki a bejárati ajtót, majd elindultam a kocsi felé és beszálltam és magamra csaptam az ajtaját.Sebességbe tettem majd a gázpedálra helyeztem a lábam hogy utána tövig nyomhassam azt. Nehezemre esett az utat figyelni, és nem a gondolataimba mélyedve átkozni, Dominic életvitelét. Nagyon gyorsan mentem, az út menti fák egyetlen függönyt alkottak, mikor elhaladtam mellettük. Nem sokat kellett mennem és már be is értem a fővárosba. Lelassítottam. Már nem az utat néztem. Egy nagy fekete Audit kerestem. Ugye a drága tesókám szereti költeni a pénzüket, ezért vett magának egy akkora autót amibe, vagy hatan elférnek. Mivel apánk elég nagy vagyont hagyott ránk, így mondhatni mi vagyunk a legtehetősebbek a városban.

A gondolataimba merülve szeltem a város, míg megláttam a hatalmas Audit, és mellette egy padon Dominicot amint épp egy nővel gusztustalanul nyalják-falják egymást. Rögtön elöntött a düh, megálltam majd kipattantam a kocsiból, odarohantam párosukhoz és letéptem a nőt a testvéremről.

- Te meg mit akarsz itt öcsi? - kérdezte kábultan. Gyanítom, hogy halvány lila gőze sincs róla, hogy hol van, vagy hogy kivel. Felrángattam a padról majd a kocsihoz húztam. Hallottam amint éppen a pokol legsötétebb bugyraiba küld. Nagyon remélem, hogy egyikünk sem kerül oda.....

Beültettem a kocsiba majd én is beültem mellé. Begyújtottam és kilőttem. Az ablakok le voltak húzva így mindenfelé Dominic piától bűzlő szagát lehetett érezni. Borzalmas volt.

- Már megint részeg vagy. - szűrtem a fogaimon keresztül.

- És akkor mi van? Van miből nem? Minek a pénz, ha nem azért, hogy elköltsük?

- Nem folytathatod ezt tovább! Tudod, hogy mi lesz ebből. - kábultan rám nézett.

- Nem vagyok egy angyal Crhristian... - összehúzott szemöldökkel néztem rá. Nem vesződtem vele, hogy tovább beszélgessünk, inkább az utat figyeltem, és magamban őrjöngtem. Folyamatosan motyogott valamit míg végül el nem aludt. Iszonyatosan dühös voltam rá. Hogy lehet ilyen felelőtlen?

Nem sok időbe telt, és már a házunk előtt parkoltam, Dominic még mindig aludt. Mire kiszálltam a kocsiból Annabell már ott is állt a másik oldalon és épp a testvéremet emelte ki.

- Fektesd le, kérlek, és készítsd az ágya mellé vizet, és egy kis gyógyszert. Valószínűleg holnap megint szüksége lesz rá. - Annabell bólintott. Odamentem hozzájuk, kivettem a kocsi kulcsot a zsebéből, majd elindultam a városba.

Guerra Mondi'-Prológus

Na hello mindenkinek!Igen ez még nem az első fejezet de nemsokára jön az is.Tudjátok fontosnak tartottuk(remélem mondhatom mindkettőnk nevében)hogy tudjatok arról hogy hogy is kezdődött a történet.Egy egy kis visszatekintés!(Igazság szerint ez lett volna az első fejezet csak hát túl rövid lett)Nem is húzom az időt.Olvassátok és komizzatok ahogy a chat-be is írhattok!

Pusz Niky és Detty!

Az én nevem Christian. Scottwillben élek, a bátyámmal, és az őrzőmmel. Hamarosan angyallá változok, és ezt, szó szerint kell érteni. Aki azt mondja, hogy nehéz az élete, az HAZUDIK. Az én életem a nehéz, az övéké az enyémhez képest, sétagalopp...

Mit szólnátok ha azt mondanám, hogy létezik menny, és pokol? Őrültnek hinnétek, vagy csak egyszerűen egy félnótásnak? És ha még azt is hozzátenném, hogy angyalok, és démonok is léteznek? Az már kész lehetetlenség, igaz?! Régen én is így voltam ezzel. Nem voltam soha keresztény, vagy vallásos ember. Csak egy egyszerű fiú, aki a családjával él. Az apám George, és az anyám Lilian, egy háborúban haltak meg. Most biztosan valami világháború féleségre gondoltok, pedig nem az volt. Két világ között zajlott, de nem emberek háborúztak. Angyalok, és démonok harcoltak. Gondolom mennyire hisztek most nekem.

Pár évvel ezelőtt hatalmas háború tört ki a menny jóságos ura, és a pokol tüzes uralkodója között. Az apám a jók oldalán harcolt, ahogy az édesanyám is. Ők voltak a felkelő csoport vezetői. Ám amikor a pokol harcosait megtámadták, árulás történt. A menny elbukott, de apám nem akarta, hogy én, és a testvérem Dominic, is meghaljunk. Így az őrzőnkre, Annabellre bízott minket, és a Földre küldött mindhármunkat. Annabell, azt a feladatot kapta, hogy húszéves korunkig vigyázzon ránk. Ekkor érjük el azt a bizonyos kort, amikor angyallá válhatunk. (vagy démonná) Amikor a Földre kerültünk, Annabell mindent elmesélt nekünk. A bátyám élvezte a dolgot, de főleg a töménytelen pénzt amit a szüleink ránk hagytak. Hála az égnek a pénzre az őrzőnk vigyázz, mert különben már rég elherdálta volna a testvérem. Hát igen, Dominic eléggé... kicsapongó életet él. Amitől nagyon félek. Már csak egy hónap van a huszadik születésnapunkig. És bár a szüleink angyalok voltak... mi nem biztos, hogy azok leszünk. Válhatunk démonná is ugyanúgy. Ezért az utóbbi időben Annabellel, próbáljuk visszafogni őt. Több- kevesebb sikerrel. A bátyám nem rossz ember, de... szereti az életet, és minden hülyeséget megcsinál amit csak lehet. Minden este más nővel jön haza, ami még önmagában nem lenne nagyon nagy baj, de... a mértéket megtarthatná. Dominic, azt mondja ne aggódjak érte. Könnyű azt mondani. Annabell is ugyanolyan zaklatott e-miatt mint én. Mivel ő az őrzőnk, ezért neki kell megóvnia minket minden veszélytől. Csakhogy Dominic esetében a legnagyobb veszély... saját maga. Mi történik majd ha a bátyám nem angyallá válik?

Az igazat megvallva, fogalmam sincs, de az biztos, hogy ennek az életmódnak nem lesz jó vége.

Üdvözlés! 2

Na szevasztok!

Én volnék az a bizonyos aki Szegeden van.Mint ahogy már láthattátok Niky helyettem is szerkesztgette az oldalt és ezt ezúttal nagyon meg is köszönöm neki!!!!!Nagyon köszönöm a szorítást mivel nem nagy szám tudom de harmadik lettem egy országos versenyen szóval irtó boldog vagyok.Igazából nincs nagyon mit írnom hiszen írótársam már mindent elmondott.Csak még annyit mondanék hogy csak ajánlani tudom az oldalunkat ami közös és a külön saját írásainkat is úgyszintén.Hát igen asszem ennyi.Jah és még hogy nemsokára 1.fejezet szóval lehet izgulni!!!:)

Puasz Detty!