Guerra Mondi'- Második fejezet

Sziasztok!

Detty hazajött, és jóváhagyta az új fejezetet, szóval már olvashatjátok is. A komikat pedig várjuk!!! :) Jó olvasást!

puszi

Niky és Detty

2.fejezet

Gyalog indultam a városba, hogy eltudjam hozni az én felelőtlen testvérem autóját. Meg jobb is ha ilyen lelkiállapotban nem vezetek. Talán a séta jót tesz majd. Szörnyen dühös vagyok még mindig rá. Ha legalább ezerszer nem mondtuk neki, hogy nem engedheti el magát ennyire. Legalábbis... most már nem. Egyre veszélyesebb lesz ez az egész. Nem tudja felfogni, hogy ennek rossz vége lesz?! Magamban átkozódva haladtam a város felé.

Már majdnem odaértem, amikor iszonyatos fejfájás tört rám.

-A francba!-mondtam hangosan és egyik kezemmel elkezdtem a halántékomat masszírozni hátha jobb lesz. De sajnos mit sem értem vele, a fejem hasogatott, és szét akart robbani. A fájdalom csak nőtt, és csak nőtt míg el nem vesztem benne. Egy hirtelen mélypont és már csak pusztító fájdalmat éreztem. A külvilág megszűnt létezni. Nem hallottam, nem láttam. Az érzékszerveim teljesen felmondták a szolgálatot. Egyre nehezebbnek éreztem a testem, és a lábaim összerogytak alattam. Nem érezetem mást csak a fájdalmat, majd azt, ahogy a fejem koppan a hideg aszfalton.....

(Eközben otthon)

(Annabell)

Bevittem Dominicot a házba, nagy nehezen átöltöztettem, majd befektettem az ágyába. A szokásos program esténként. Bár most még rosszabbul néz ki, mint általában. Christian kérésére egy pohár vizet, és fájdalomcsillapítót tettem az éjjeliszekrényre. Nem értettem, hogy miért kér erre. Mindig én szoktam meggyógyítani a képességemmel Dominicot, amikor nagyon be van rúgva. Bár... általában csak a reggeli másnaposságnál szoktam én közbeavatkozni. De most is segíthettem volna.

Mikor már nem éreztem, hogy dolgom lenne Dominiccal elindultam kifelé. Már az ajtóban voltam, amikor egy hatalmas velőtrázó üvöltés hallatszott a hátam mögül. Azonnal visszafordultam, és megnéztem, hogy mi történt. Dominic az ágyon vonaglott teljesen önkívületi állapotban. Szemei fennakadva, az arcát áztatták az izzadságcseppek, és üvöltött. Odarohantam hozzá és a fejére tettem a kezem. Megpróbáltam megnyugtatni.

-Dominic, figyelj rám! Meg kell próbálnod elmondani, hogy mid fáj!-suttogtam neki a lehető legnyugodtabb hangomat elővéve. Még mindig vonaglott, és halkan motyogott valamit. Muszáj volt közelebb hajolnom, hogy halljam mit mondd.

-A fejem. A fejem. A fejem.-kántálta folyamatosan. Nem is haboztam tovább rögtön cselekedtem. Egyik kezemet a fájdalom központjára, a másikat a szívére tettem. Koncentránció... Éreztem, ahogy az ereimen keresztül száguld a színtiszta energia, és erő. Éreztem ahogy ezek Dominic testébe áramlanak át.

Alig negyed óra telt el és már szinte teljesen meg is nyugodott. Már nem vonaglott, ugyan néha még megrándult egy-egy testrésze de amúgy semmi. Mikor levettem a kezem róla, a fejét felém fordította, és az előbiektől kicsit rekedten megszólalt.

-Köszönöm.-suttogta. Én csak egy "szívesen máskor is" nézést küldtem felé, majd leültem mellé az ágyra hátha megint lesz egy ilyen kitörése. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor megfogtam a kezét.

(A városban)

(Christian)

A földön fekve ébredtem. A pólóm az izzadságtól csurom vizes lett, és kezdtem egy kicsit fázni is. Sikerült felkelnem a földről, és mielőtt rám tört volna egy újabb roham elindultam megkeresni a kocsit. Nem is kellett sokat mennem, hogy megtaláltam, beszálltam, és már indultam is haza felé. Míg vezettem azon gondolkodtam hogy vajon mitől kezdett így fájni a fejem, de sehogy nem jöttem rá. Lehet, hogy ez valami jel arra, hogy hamarosan már nem leszek ember? Bár most sem vagyok az.

Teljesen a gondolataimba merülve vezettem, majd egy hangos csattanásra lettem figyelmes. Azonnal megálltam, és amint tudtam kipattantam a kocsiból, hogy megnézzem az áldozatomat.

(Dominic)

Csodálatos érzés volt, ahogy a bőre az enyémhez ért. Mikor velem van így érzem magam. Mindig segít nekem ha nagyon ki vagyok ütve. De az előbbi nem a sok ital miatt volt. Még soha nem éreztem ilyet, és nem is szeretnék többet. Egyszerűen mintha... száz kés hasogatta volna a halántékomat. Majd jött az energiahullám, és minden megszünt. Márcsak a sok wisky mellékhatásaként szédültem. Valószínűleg holnapra már nem lesz ez más csak egy halvány emlék. Vagy még annyi sem. Ha szerencsém van hamar elfelejtem. Milyen jó is lenne!

Felnéztem Annabell gyönyörű szemeibe, mire elmosolyodott.

- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Sikerült bólintanom

- Jobban mint voltam, az biztos. - erőltettem mosolyt magamra. Annabell sóhajtott.

- Nem kedzek bele a mondandómba, majd csak holnap. Úgy se emlékeznél reggelre rá. Majd akkor beszélek. Bár nem tudom minek. - rázta meg csalódottan a fejét. Bűntudatom lett.

Valahogy sikerült feltornáznom magam ülőhelyzetbe, és magam felé fordítottam a fejét az állánál fogva.

- Köszönöm, hogy megmentettél. - suttogtam pár centire az ajkától, majd lágyan megcsókoltam.

- Ti meg mit csináltok? - Annabell azonnal eltávolodott, hogy az érkező Christianre nézzen.