Guerra Mondi'-Harmadik fejezet

Na sziasztok!

Lehet minket megkövezni de csak hogy tudjátok miért nem volt fejezet és utána döntsetek.Niky és én is nagyon sokat tanulunk sok a dolgunk.Tudjuk hogy ez nem mentség de ez van.Minden fejezet kincs ilyen súlyos tanulási időszakokban:).Persze ez humor de attól még részben igaz.Na nem is húzom az időt jó olvasást kíván:

Niky és Detty!

Mikor megláttam fivéremet Annabell karjaiban elállt a szavam is. Elöntött az ideg, és megszólalni nem tudtam. Jól látom, amit látok, vagy már teljesen meghülyültem? Az előbbi megpróbáltatások után…

Próbáltan túl tenni magam a látottakon, és hangot kreálni magamnak. Mély levegőt vettem. Majd amikor túl voltam a meglepődésen, ezt az érzést a düh, és az idegesség váltotta fel. A testvérem felemelkedett az ágyról, és lassú léptekkel felém közeledett. Ökölbeszorítottam a kezemet, és összeszorítottam a számat. Már majdnem elém ért amikor beszélni kezdett.
-Ez nem az, aminek látszik!- mondta kissé remegő hangon. Még soha nem hallottam Dominicot remegni, de remegjen csak, mert amit most tőlem kap azt nem teszi ki az ablakba az száz százalék.
-Hogy tehetted ezt?! - löktem rajta egyet.- Elmegyek egy órára, vagy még annyira sem, és te az első nőre rámászol aki a közeledben van? Ráadásul arra a nőre aki kiskorunk óta velünk van?! Inkább számít az anyánknak. Te megcsókolnád a saját anyádat? A MI anyánkat? - kérdeztem dühvel teli hangon majd ismét löktem rajta egyet. Ez a második lökés kissé nagyobbra sikeredett így a fivérem kibillent egyensúlyából és a padlóra esett. - Haza akarok jönni, hogy lepihenjek végre, mert olyan dolgok történtek amikről fogalmad sincs… erre itt talállak titeket ráadásul ilyen helyzetben. Hogy mondhatod hogy ez nem az aminek látszik? Miért, mégis minek látszik szerinted? Hmm?- mondtam, de mintha nem idefigyelt volna. –Válaszolj, mert ha legközelebb megütlek attól nem csak a földre fogsz esni! – kiabáltam az arcába
-Én....én...-kezdte de Annabell közbeszólt.
-Christian, elég! Fejezd be nem látod hogy nincs jól? - mondta attól félve
hogy megütöm Dominicot. Felé fordultam.
-Annabell, menj ki! -meg sem mozdult. - Azt mondtam hogy menj ki! Most! - üvöltöttem. Annabell félő pillantással de kiment a szobából majd becsukta maga mögött az ajtót. Gyanítom, hogy nem ment messzire, de nem is érdekel. Csak ne lássa az a lényeg. Nem szeretném, ha egy idegbeteg állatnak tartana, bár szerintem már átléptem nála ezt a határt.

Dominic felé fordultam, és igazi gyűlölet lángolt fel bennem.
-Válaszolj te mocsok hogy tehetted ezt?! Tudod mit… nem érdekel! De azt most meg mondom, hogy őt nem fogod tönkre tenni! Ha kell beleverem a fejedbe, de ŐT nem fogod bántani! Lehet, hogy, most megúsztad, de legközelebb meglátlak vele egy kicsit is félreérthető helyzetben, és neked véged! És nehogy azt hidd, hogy miattad nem verem be a képed. Csak őt védem meg, attól, hogy ápolnia kelljen. Az őt is legyengítené, és azt nem akarom. Évek óta viselünk el téged, de ezzel betelt nálam a pohár. - mondtam fenyegető hangon.- Megértetted? -semmi válasz. Lehajoltam hozzá, az ingénél fogva felemeltem, és a falnak nyomtam.- Megértetted?
-Igen…megértettem –mondta halkan, de nem úgy hangzott mintha nagyon meghatottam volna

-Helyes!- engedtem, mire ő lecsúszott a fal mentén a földre, én pedig elindultam az ajtó felé. -Ne feledd, amit mondtam! –közöltem, és már kint is voltam. Lementem a lépcsőn be a konyhába ügyet sem vetve az ajtónál ácsorgó Annabellre. Ő ugyan felém nézett, de én nem foglalkoztam vele. Kivettem a hűtőből egy kis narancslevet, majd visszacsuktam a hűtőajtót, és elindultam a bejárati ajtó felé. Letettem a narancslevet az ajtó melletti kis szekrényre és, felvettem a kabátomat. Épp a kezembe vettem a kocsi kulcsait amikor Annabell megszólított.
-Christian! Én...! Kérlek, ne haragudj tudom hogy nem szabadna vel....-mondta volna de közbeszóltam.
-Nem érdekel! Hidegen hagy a mentegetőzésed! Csak igazából abban bíztam hogy neked több eszed van. De látom tévedtem semmivel sem vagy jobb mint azok a nők akiket Dominichoz járnak ebbe a házba. -mondtam háttal neki. Hallottam ahogy felém lép, majd hirtelen megtorpan.

- Te ezt nem értheted! Ő nem olyan mint amilyenek te gondolod! – szembe fordultam vele

- Jól értettem amit mondtál? – hitetlenkedtem, ő pedig lehajtotta a fejét – Ezt nem hiszem el! Képes vagy beleszeretni Dominicba? Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Nem vagyok belé szerelmes! – csattant fel, és végre rám nézett. Kemény volt, és hideg a tekintete, de a megbánást is felfedeztem benne.

- Már nem az vagy akinek ismertelek. Csalódtam benned, amikor kéne a segítséged. Ma este… - elfordítottam a fejem, és nem fejeztem be

- Mi történt? Te is rosszul lettél, mint Dominic? Baleseted volt? Jézusom, jól vagy? – rohant oda hozzám, de nem elléptem előle

- Mint látod jól vagyok. Te pedig inkább a bátyámmal törődj! Próbáld rávenni, hogy térjen jó útra, vagy a pokolban végzi. Ahogy te is. De ha lehet fékezd magad a közelében, és ne tegyél rá a sorsára még egy lapáttal! – Annabell kihúzta magát

- Nem fog pokolra jutni! Nem hagyom, ahogy te sem! Meg fog változni! – gúnyosan elmosolyodtam

- Lehet, de akkor már rég késő lesz. Szerintem már most késő. A testvérem lelke már menthetetlen. Törődj bele, és felejtsd el! Jobban jársz, minthogy utána szenvedj! Legalább most hallgass rám! - hátat fordítottam neki, és már nyúltam a kilincsért, mikor a vállara a tette a kezét.

- Sosincs késő, és én nem adom fel. Neked sem kéne. A testvéred. – megráztam a fejem

- Pontosan tudom, hogy ki ő. Épp ezért mondom, amit mondok. - nem volt kedvem tovább, jó pofizni leráztam kezeit a vállamról, majd kinyitottam az ajtót, és félig a küszöbön állva még oda vetettem - Jó ideig ne várjatok haza! –mondtam búcsúzóul, majd kiléptem az ajtón. Beszálltam a kocsimba, és elindultam valamerre igazából nem is tudom hova csak mentem….Csak ne jöjjön még egy olyan rosszul lét könyörgöm. Ennyi mára bőven elég volt. Még sok is…

Guerra Mondi'- Második fejezet

Sziasztok!

Detty hazajött, és jóváhagyta az új fejezetet, szóval már olvashatjátok is. A komikat pedig várjuk!!! :) Jó olvasást!

puszi

Niky és Detty

2.fejezet

Gyalog indultam a városba, hogy eltudjam hozni az én felelőtlen testvérem autóját. Meg jobb is ha ilyen lelkiállapotban nem vezetek. Talán a séta jót tesz majd. Szörnyen dühös vagyok még mindig rá. Ha legalább ezerszer nem mondtuk neki, hogy nem engedheti el magát ennyire. Legalábbis... most már nem. Egyre veszélyesebb lesz ez az egész. Nem tudja felfogni, hogy ennek rossz vége lesz?! Magamban átkozódva haladtam a város felé.

Már majdnem odaértem, amikor iszonyatos fejfájás tört rám.

-A francba!-mondtam hangosan és egyik kezemmel elkezdtem a halántékomat masszírozni hátha jobb lesz. De sajnos mit sem értem vele, a fejem hasogatott, és szét akart robbani. A fájdalom csak nőtt, és csak nőtt míg el nem vesztem benne. Egy hirtelen mélypont és már csak pusztító fájdalmat éreztem. A külvilág megszűnt létezni. Nem hallottam, nem láttam. Az érzékszerveim teljesen felmondták a szolgálatot. Egyre nehezebbnek éreztem a testem, és a lábaim összerogytak alattam. Nem érezetem mást csak a fájdalmat, majd azt, ahogy a fejem koppan a hideg aszfalton.....

(Eközben otthon)

(Annabell)

Bevittem Dominicot a házba, nagy nehezen átöltöztettem, majd befektettem az ágyába. A szokásos program esténként. Bár most még rosszabbul néz ki, mint általában. Christian kérésére egy pohár vizet, és fájdalomcsillapítót tettem az éjjeliszekrényre. Nem értettem, hogy miért kér erre. Mindig én szoktam meggyógyítani a képességemmel Dominicot, amikor nagyon be van rúgva. Bár... általában csak a reggeli másnaposságnál szoktam én közbeavatkozni. De most is segíthettem volna.

Mikor már nem éreztem, hogy dolgom lenne Dominiccal elindultam kifelé. Már az ajtóban voltam, amikor egy hatalmas velőtrázó üvöltés hallatszott a hátam mögül. Azonnal visszafordultam, és megnéztem, hogy mi történt. Dominic az ágyon vonaglott teljesen önkívületi állapotban. Szemei fennakadva, az arcát áztatták az izzadságcseppek, és üvöltött. Odarohantam hozzá és a fejére tettem a kezem. Megpróbáltam megnyugtatni.

-Dominic, figyelj rám! Meg kell próbálnod elmondani, hogy mid fáj!-suttogtam neki a lehető legnyugodtabb hangomat elővéve. Még mindig vonaglott, és halkan motyogott valamit. Muszáj volt közelebb hajolnom, hogy halljam mit mondd.

-A fejem. A fejem. A fejem.-kántálta folyamatosan. Nem is haboztam tovább rögtön cselekedtem. Egyik kezemet a fájdalom központjára, a másikat a szívére tettem. Koncentránció... Éreztem, ahogy az ereimen keresztül száguld a színtiszta energia, és erő. Éreztem ahogy ezek Dominic testébe áramlanak át.

Alig negyed óra telt el és már szinte teljesen meg is nyugodott. Már nem vonaglott, ugyan néha még megrándult egy-egy testrésze de amúgy semmi. Mikor levettem a kezem róla, a fejét felém fordította, és az előbiektől kicsit rekedten megszólalt.

-Köszönöm.-suttogta. Én csak egy "szívesen máskor is" nézést küldtem felé, majd leültem mellé az ágyra hátha megint lesz egy ilyen kitörése. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor megfogtam a kezét.

(A városban)

(Christian)

A földön fekve ébredtem. A pólóm az izzadságtól csurom vizes lett, és kezdtem egy kicsit fázni is. Sikerült felkelnem a földről, és mielőtt rám tört volna egy újabb roham elindultam megkeresni a kocsit. Nem is kellett sokat mennem, hogy megtaláltam, beszálltam, és már indultam is haza felé. Míg vezettem azon gondolkodtam hogy vajon mitől kezdett így fájni a fejem, de sehogy nem jöttem rá. Lehet, hogy ez valami jel arra, hogy hamarosan már nem leszek ember? Bár most sem vagyok az.

Teljesen a gondolataimba merülve vezettem, majd egy hangos csattanásra lettem figyelmes. Azonnal megálltam, és amint tudtam kipattantam a kocsiból, hogy megnézzem az áldozatomat.

(Dominic)

Csodálatos érzés volt, ahogy a bőre az enyémhez ért. Mikor velem van így érzem magam. Mindig segít nekem ha nagyon ki vagyok ütve. De az előbbi nem a sok ital miatt volt. Még soha nem éreztem ilyet, és nem is szeretnék többet. Egyszerűen mintha... száz kés hasogatta volna a halántékomat. Majd jött az energiahullám, és minden megszünt. Márcsak a sok wisky mellékhatásaként szédültem. Valószínűleg holnapra már nem lesz ez más csak egy halvány emlék. Vagy még annyi sem. Ha szerencsém van hamar elfelejtem. Milyen jó is lenne!

Felnéztem Annabell gyönyörű szemeibe, mire elmosolyodott.

- Jobban vagy? - kérdezte halkan. Sikerült bólintanom

- Jobban mint voltam, az biztos. - erőltettem mosolyt magamra. Annabell sóhajtott.

- Nem kedzek bele a mondandómba, majd csak holnap. Úgy se emlékeznél reggelre rá. Majd akkor beszélek. Bár nem tudom minek. - rázta meg csalódottan a fejét. Bűntudatom lett.

Valahogy sikerült feltornáznom magam ülőhelyzetbe, és magam felé fordítottam a fejét az állánál fogva.

- Köszönöm, hogy megmentettél. - suttogtam pár centire az ajkától, majd lágyan megcsókoltam.

- Ti meg mit csináltok? - Annabell azonnal eltávolodott, hogy az érkező Christianre nézzen.

Guerra Mondi'-Első fejezet

Sziasztok!Itt a várva várt első fejezet.Nem lett valami hosszú és eseménydús éppen ezért szeretnénk hogy ha kapnánk egy-két kommentet biztatásképp.Jó olvasást és előre is köszönjük:

Niky és Detty!

Hajnali 3 van, és én megint nem tudok aludni. Már csak körülbelül 27 napunk, és 21 óránk van hátra hogy ráébresszük a testvéremet, hogy nem lehet félvállról venni azt a tényt, hogy vagy jók leszünk, vagy rosszak. Mi, az az én és, az őrzőnk aktívan ténykedünk az ügy érdekében. De sajnos azt kell mondanom, hogy mindhiába hiszen, Dominic most is épp valahol egy csapat részeg fajankóval bulizik. Sajnos abban is biztos vagyok, hogy már nem egy lányon van túl. Édes Istenem hányszor mondtuk neki, hogy ez az életmód nem vezet jóra. Igazából egynek örülök, mégpedig annak, hogy legalább nem mindig hullarészegen jön haza. Vannak józan pillanatai is. Egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy utánamegyek hazahozom, és bezárom, hogy menekülni ne tudjon.

Csak telnek a percek, de még mindig nincs itthon. Mi lehet vele?

-Jó, kész elég volt utána megyek-mondtam magamnak azzal felkaptam magamra egy nadrágot meg egy inget és leügettem a lépcsőn. Lent Annabell-az őrzőnk-épp a konyhában tevékenykedett. Odamentem a bejárati ajtó mellett lévő kis asztalhoz és felkaptam a kocsikulcsot. A kulcscsörgésre Annabell rögtön mellettem termett és kérdőn nézett rám.

-Nem bírom tovább! Az agyamra megy, hogy folyamatosan csak a baj van vele. Én tudom, hogy mi történik ha nem fejezi be ezt a viselkedést, ő viszont nem. Vagy tudja, csak éppen nem érdekli. Próbálom megvédeni, de képtelen vagyok rá, ha folyamatosan ellenáll. Többek között elegem van abból is, hogy ebben a házban több nő járt mint ahány lakója valaha volt. Szóval most utána megyek, hazahozom, és bezárom egy olyan helyre ahonnan akkor sem szabadul ki, ha a feje tetejére áll.- keltem ki magamból. Soha nem volt ínyemre ha egy nővel kiabálnak de most annyira ideges voltam hogy azt is elfelejtettem ki vagyok. Szeretem a testvérem és nem akarom hogy valami olyan történjen vele amit később megbánhat a bohém életmódja miatt.

- De azzal se fogsz semmit elérni, ha most utána mész. Csak dühös lesz, és vitatkozni fogtok. Az pedig egyikőtöknek se lenne jó.

- Nem érdekel. Hazahozom, és kész. Az ő érdekében teszem, és nem jó kedvemből. Nem csinálnám ezt elhiheted, de nem engeded más kiutat. Elegem van. Mindenből. - már indultam volna, de megragadta a karomat.

- Én is megyek. Én vagyok az őrzőtök, tehát megyek. - megráztam a fejem

- Nem lehet. Ezt nekem kell elintéznem, de azt megígérhetem, hogy vigyázunk magunkra. - fogtam meg egy pillanatra a kezét, majd eltrappoltam mellette.

Még mindig dühöngve vágtam ki a bejárati ajtót, majd elindultam a kocsi felé és beszálltam és magamra csaptam az ajtaját.Sebességbe tettem majd a gázpedálra helyeztem a lábam hogy utána tövig nyomhassam azt. Nehezemre esett az utat figyelni, és nem a gondolataimba mélyedve átkozni, Dominic életvitelét. Nagyon gyorsan mentem, az út menti fák egyetlen függönyt alkottak, mikor elhaladtam mellettük. Nem sokat kellett mennem és már be is értem a fővárosba. Lelassítottam. Már nem az utat néztem. Egy nagy fekete Audit kerestem. Ugye a drága tesókám szereti költeni a pénzüket, ezért vett magának egy akkora autót amibe, vagy hatan elférnek. Mivel apánk elég nagy vagyont hagyott ránk, így mondhatni mi vagyunk a legtehetősebbek a városban.

A gondolataimba merülve szeltem a város, míg megláttam a hatalmas Audit, és mellette egy padon Dominicot amint épp egy nővel gusztustalanul nyalják-falják egymást. Rögtön elöntött a düh, megálltam majd kipattantam a kocsiból, odarohantam párosukhoz és letéptem a nőt a testvéremről.

- Te meg mit akarsz itt öcsi? - kérdezte kábultan. Gyanítom, hogy halvány lila gőze sincs róla, hogy hol van, vagy hogy kivel. Felrángattam a padról majd a kocsihoz húztam. Hallottam amint éppen a pokol legsötétebb bugyraiba küld. Nagyon remélem, hogy egyikünk sem kerül oda.....

Beültettem a kocsiba majd én is beültem mellé. Begyújtottam és kilőttem. Az ablakok le voltak húzva így mindenfelé Dominic piától bűzlő szagát lehetett érezni. Borzalmas volt.

- Már megint részeg vagy. - szűrtem a fogaimon keresztül.

- És akkor mi van? Van miből nem? Minek a pénz, ha nem azért, hogy elköltsük?

- Nem folytathatod ezt tovább! Tudod, hogy mi lesz ebből. - kábultan rám nézett.

- Nem vagyok egy angyal Crhristian... - összehúzott szemöldökkel néztem rá. Nem vesződtem vele, hogy tovább beszélgessünk, inkább az utat figyeltem, és magamban őrjöngtem. Folyamatosan motyogott valamit míg végül el nem aludt. Iszonyatosan dühös voltam rá. Hogy lehet ilyen felelőtlen?

Nem sok időbe telt, és már a házunk előtt parkoltam, Dominic még mindig aludt. Mire kiszálltam a kocsiból Annabell már ott is állt a másik oldalon és épp a testvéremet emelte ki.

- Fektesd le, kérlek, és készítsd az ágya mellé vizet, és egy kis gyógyszert. Valószínűleg holnap megint szüksége lesz rá. - Annabell bólintott. Odamentem hozzájuk, kivettem a kocsi kulcsot a zsebéből, majd elindultam a városba.

Guerra Mondi'-Prológus

Na hello mindenkinek!Igen ez még nem az első fejezet de nemsokára jön az is.Tudjátok fontosnak tartottuk(remélem mondhatom mindkettőnk nevében)hogy tudjatok arról hogy hogy is kezdődött a történet.Egy egy kis visszatekintés!(Igazság szerint ez lett volna az első fejezet csak hát túl rövid lett)Nem is húzom az időt.Olvassátok és komizzatok ahogy a chat-be is írhattok!

Pusz Niky és Detty!

Az én nevem Christian. Scottwillben élek, a bátyámmal, és az őrzőmmel. Hamarosan angyallá változok, és ezt, szó szerint kell érteni. Aki azt mondja, hogy nehéz az élete, az HAZUDIK. Az én életem a nehéz, az övéké az enyémhez képest, sétagalopp...

Mit szólnátok ha azt mondanám, hogy létezik menny, és pokol? Őrültnek hinnétek, vagy csak egyszerűen egy félnótásnak? És ha még azt is hozzátenném, hogy angyalok, és démonok is léteznek? Az már kész lehetetlenség, igaz?! Régen én is így voltam ezzel. Nem voltam soha keresztény, vagy vallásos ember. Csak egy egyszerű fiú, aki a családjával él. Az apám George, és az anyám Lilian, egy háborúban haltak meg. Most biztosan valami világháború féleségre gondoltok, pedig nem az volt. Két világ között zajlott, de nem emberek háborúztak. Angyalok, és démonok harcoltak. Gondolom mennyire hisztek most nekem.

Pár évvel ezelőtt hatalmas háború tört ki a menny jóságos ura, és a pokol tüzes uralkodója között. Az apám a jók oldalán harcolt, ahogy az édesanyám is. Ők voltak a felkelő csoport vezetői. Ám amikor a pokol harcosait megtámadták, árulás történt. A menny elbukott, de apám nem akarta, hogy én, és a testvérem Dominic, is meghaljunk. Így az őrzőnkre, Annabellre bízott minket, és a Földre küldött mindhármunkat. Annabell, azt a feladatot kapta, hogy húszéves korunkig vigyázzon ránk. Ekkor érjük el azt a bizonyos kort, amikor angyallá válhatunk. (vagy démonná) Amikor a Földre kerültünk, Annabell mindent elmesélt nekünk. A bátyám élvezte a dolgot, de főleg a töménytelen pénzt amit a szüleink ránk hagytak. Hála az égnek a pénzre az őrzőnk vigyázz, mert különben már rég elherdálta volna a testvérem. Hát igen, Dominic eléggé... kicsapongó életet él. Amitől nagyon félek. Már csak egy hónap van a huszadik születésnapunkig. És bár a szüleink angyalok voltak... mi nem biztos, hogy azok leszünk. Válhatunk démonná is ugyanúgy. Ezért az utóbbi időben Annabellel, próbáljuk visszafogni őt. Több- kevesebb sikerrel. A bátyám nem rossz ember, de... szereti az életet, és minden hülyeséget megcsinál amit csak lehet. Minden este más nővel jön haza, ami még önmagában nem lenne nagyon nagy baj, de... a mértéket megtarthatná. Dominic, azt mondja ne aggódjak érte. Könnyű azt mondani. Annabell is ugyanolyan zaklatott e-miatt mint én. Mivel ő az őrzőnk, ezért neki kell megóvnia minket minden veszélytől. Csakhogy Dominic esetében a legnagyobb veszély... saját maga. Mi történik majd ha a bátyám nem angyallá válik?

Az igazat megvallva, fogalmam sincs, de az biztos, hogy ennek az életmódnak nem lesz jó vége.

Üdvözlés! 2

Na szevasztok!

Én volnék az a bizonyos aki Szegeden van.Mint ahogy már láthattátok Niky helyettem is szerkesztgette az oldalt és ezt ezúttal nagyon meg is köszönöm neki!!!!!Nagyon köszönöm a szorítást mivel nem nagy szám tudom de harmadik lettem egy országos versenyen szóval irtó boldog vagyok.Igazából nincs nagyon mit írnom hiszen írótársam már mindent elmondott.Csak még annyit mondanék hogy csak ajánlani tudom az oldalunkat ami közös és a külön saját írásainkat is úgyszintén.Hát igen asszem ennyi.Jah és még hogy nemsokára 1.fejezet szóval lehet izgulni!!!:)

Puasz Detty!

Üdvözlés!

Sziasztok!

Mint már írtam a chaten is, Detty most nincs otthon. (De innen is szorítsunk neki, mert versenyen van, és nagyon-nagyon izgul. Szóval HAJRÁ!!! :D) Addig nem is lesz 1. feji. De szerintem megéri rá várni, mert nagyon jó kis történetet hoztunk eddig össze. Elsőnek én üdvözöllek titeket, de szerintem Detty is fog pár szót írni majd a kezdés előtt. :) Valószínűleg mind a kettőnk nevében mondhatom, hogy mindent kihozunk majd magunkból, hogy izgalmas történetet olvassatok. Ameddig várakoztok az 1. fejezetre, addig nézzetek be a blogjainkra. Dettynek nagyszerű története van, szóval ha van kedvetek olvasni egy jót, akkor nagyon ajánlom. ;) Egyenlőre ennyi!! :)

puszi
Niky